Takács Péter megígérte, a Belügyminisztérium mégse adja ki Magyar Péter VIP-ellátást kérő üzeneteit
Az egészségügyi államtitkár azután szállt bele a Tisza Párt politikusába, hogy Magyar sorra számol be a kórházak állapotáról.
Az egészségügyi államtitkár azután szállt bele a Tisza Párt politikusába, hogy Magyar sorra számol be a kórházak állapotáról.
A Debrecen csapatkapitánya gólöröm közben sérült meg, megoperálták a csuklóját.
Törvényt sért a budapesti Honvédkórház az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint, mert nincs ultrahang vizsgálat az egyik telephelyén.
Újabb sürgősségi osztály vezetője mondott fel, mert elege lett, hogy nem kapta meg a kellő támogatást és az alapvető működéshez szükséges forrásokat a minisztériumtól.
Jelentős béremelést ígért kedd reggel az intézmény sürgősségi centrumában dolgozóknak a Honvédkórház vezetése. Azt remélik, így megáll a felmondási hullám és sikerül normalizálni az összeomlás előtt álló osztály működését.
A Honvédkórházban ápolt mentőápoló hosszú intenzív ellátásra szorul, a Péterfy-kórházban ápolt mentőtiszt már túl van az életveszélyen.
Vérmérgezés gyanújával küldött be a Honvédkórház sürgősségi osztályára egy beteget egy budapesti háziorvos, de az asszonyt hazaküldték. Amikor másodszor is visszakerült a kórházba, már nem tudtak segíteni rajta – az RTL által bemutatott esetben a háziorvos megpróbálta számon kérni az igazgatót. Nem járt sikerrel, most drámai levelet írt.
A nő lányai mulasztás miatt tettek feljelentést.
A betegeknek hónapokat kell várniuk. Talán novemberre megjavítják a gépet.
Kórházi fertőzés miatt halt meg pár napos kisbabájuk a budapesti Honvéd Kórházban – állította egy budaörsi házaspár az RTL Klub hétfő esti Híradójában.
A találkozás egy koraszülöttel majdnem mindig traumatikus élmény a szülőknek, de az első sokk után már ők is nagyon szépnek látják, és gyorsan beleszeretnek a babájukba – mondja a Richter Aranyanyu Díj egyik idei kitüntetettje, Schill Beáta neonatológus, akinek így nemcsak az extrém koraszülöttekkel, hanem a családjukkal is foglalkoznia kell. Milyen esélyei vannak a koraszülötteknek? Hogyan közli az orvos szülőkkel, ha el kell engedni egy babát? Mi az a kenguruzás? Interjú.
Lábtörést szenvedett a Fővárosi Nagycirkusz előadásán a Baross Imre Artistaképző egyik artistája.
18 nappal a műtét után meghalt az az 59 éves asszony, akinek egy hatalmas gézdarabot felejtettek a szívburkán. A kórház már nem ismeri el a felelősségét, a család perelhet.
Nem szűnik meg, de elköltözik a Sportkórház, egy készülő kormányelőterjesztés szerint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ angyalföldi, Róbert Károly körúti telephelyére, egészen pontosan a Honvédkórház mellé építenének fel egy vadonatúj épületet az Országos Sportegészségügyi Intézet számára.
A sérült Gripennel kényszerleszállást végrehajtó és onnan katapultáló pilüta csigolyatörést szenvedett, de hétfőn már hazaengedik. Az orvosok szerint egy év múlva repülhet újra.
Nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel már a Honvéd Kórházban kezelik a Gripen vadászgép pilótáját, aki katapultált Kecskeméten, miután kényszerleszállást hajtott végre a géppel.
Tarlós István főpolgármester és Hende Csaba honvédelmi miniszter átadta a Honvéd Kórház fűtését/hűtését szolgáló szennyvízhő-hasznosítási rendszert. Az esemény végén egyéni interjú készítési lehetőséget ígértek, de Tarlós István azonnal távozott, Hende Csabának pedig csak egyetlen kérdést tudtunk feltenni.
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) átszervezése nem érinti az ellátási kötelezettségeket, de hatékonyabb és gazdaságosabb működtetést tesz lehetővé – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.
Az egyik legmelegebb júniusi napon majdnem hét órán át szállítottak a Budapesti Honvés Kórházból Sopronba egy 82 éves, szívkoszorúér-műtéten átesett idős embert, étlen, szomjan. A Honvédelmi Minisztérium a felelősséget firtató kérdésünkre nem válaszolt, a betegszállítást végző cég ügyvezetője pedig azt mondta, hogy csoportos betegszállítást végeznek, és ebben az esetben sajnálatos módon valóban hosszú ideig tartott az út, de a cég emberei nem követtek el hibát.
Az első baba az országban Klarissza Cintia, aki Siófokon született, az első baba Budapesten pedig Milán Dániel, aki a Honvédkórházban jött világra. Az édesanyák és a gyermekek jól vannak.